I. fejezet 2. lecke · 2026. 05. 31.
I. fejezet - A három világ lényege
A három világ lényegi aspektusai
Ahhoz, hogy beleugorjunk a megismerési folyamatokba, szükséges tisztában lennünk saját céljainkkal és identitásunkkal.
Bátran kapcsolhatunk bármilyen fokozatba, emelkedőn vagy lejtőn a három világ megismerése után a tudásod stabilitást ad és ami fontos már egy magas fokú félelemmentességet is elérhetsz.
Luke Skywalker azt mondta Yodának, hogy „Nem félek semmitől!” Erre Yoda: „Majd fogsz, majd fogsz.” Miért is, mert félünk az ismeretlentől, valahol magunktól is, mert nem tudjuk Kik is vagyunk valójában.
A későbbiekben az egyik fejezet témánk a félelem lesz, nem csak lecke, hanem egy teljes fejezet. Mert erről igen is beszélnünk kell, akár tetszik akár nem, mert ez a fő mozgató „fél-elem” erő, amely hatással van ránk nap, mint nap, minden egyes percben és órában.
A „Mageshwar” weboldalon történő szörfölés és tanulmányozás során nem kell semmit gyakorolni, írni vagy csinálni, mert ha tudod azt, hogy:
Ki vagyok Én? (mármint Te, mert Én már tudom, hogy ki vagyok. Biztos? Akkor már nem félek? Azt hiszem haladok veletek, szóval gyakorlok én is :),
Mi a szereped ebben a világban?
Miért vagyok ebben a létformában?
Akkor megérte és jöhet más oldalak megismerése és információk gyűjtése.
Mi a lényeg? A lényeg az, hogy sokkal több vagy, mint gondolod magadról. Ez nagyon fontos és a folyamatos tanulás és tanulmányozás során, amikort ismét visszatérünk erre a kijelentésre, azt fogod mondani, hogy IGEN! Több vagyok, mint eddig gondoltam önmagamról.
Lesznek újfajta céljaim, gondolataim és kérem szépen fejlődtem és tudni fogom, hogy igen hasznos része vagyok ennek az egész Világegyetemnek.
Mennyi könyv és film szól arról, hogy keresik az eszenciát, az elixírt, hogy elérjék a tökéletes tudást, hatalmat, szépséget, gazdagságot és erőt. De van egy hatodik is, amely nem más, mint a lemondás. Na így teljes a teljes.
Miért is fontos ez a hat aspektus? Az erő, gazdagság, szépség, tudás, hatalom és lemondás. Mert tudatalattink által mélyen belül ezekre vágyunk, amely teljesen normális.
Miért vágyunk ezen tulajdonságokra?
- Azért, mert alaptermészetünk ezen tulajdonságokkal rendelkezik.
Mit jelent, hogy alaptermészetünk?
- Azt jelenti, hogy amikor még nem ebben az anyagi világban léteztünk, hanem egy időtől és tértől független világban ezen aspektusok által voltunk teljesek és most figyelj, most is teljesek vagyunk belül, csak kívül befed minket az illuzórikus energia a három anyagi kötőerőn keresztül.
Figyelj csak, itt is hármas fogalomról van szó, de ez a hármas fogalom a mi „három világunk” egyik pontja, amely kapcsolatban van a másik kettővel is. Az oldal fő üzenete, hogy egyensúlyt és boldogságot találj, majd ezt tud beilleszteni az életedbe az általad kiválasztott módszertanok által és bármelyik tortaszeletet is eszed vagy kóstolod meg az élmény a Tiéd, amiért jöttél. Hát Kezdődjön is a három világ megismerése.